Tehetséggondozás

A tehetséges gyerek nem biztos, hogy jó tanuló

A tehetséghez alapvetően pozitív tulajdonságokat asszociálunk, ezért könnyen eshetünk abba a hibába, hogy azt gondoljuk: ha valaki tehetséges, akkor jó tanulónak is kell lennie, vagy éppen fordítva, ha valaki jó tanuló, akkor ez azért lehet, mert tehetséges. Azonban Jung szerint ez az összefüggés sokszor nem állja meg a helyét. A tehetséges gyermek gyakran szétszórtságával, lustaságával, elkalandozásaival, figyelmetlenségével, öntörvényűségével tűnik ki a többi a gyerek közül.

Mire szolgálhat a figyelmetlenség és a szétszórtság? Jung azt írja, hogy a tehetséges gyermek számára ezek a viselkedések eszközök arra, hogy a külső hatásokkal szemben egyfajta védvonalat képezzen maga körül, hogy zavartalanul időzhessen belső fantáziavilágában. Fontos azonban, hogy az élénk fantázia önmagában nem bizonyítja a különösen tehetséget, hiszen a túlzottan élénk fantáziaszövögetés és abnormális érdeklődések a neurózisok és pszichózisok előtörténetében is előfordul. Annak megítélését, hogy a fantáziatevékenység tehetségről szól-e, segíti az, ha mérlegeljük, milyen a fantázia eredetisége, következménye, intenzitása és finomsága, illetve a későbbi megvalósítás benne rejlő lehetősége.

Az sem biztos, hogy a tehetséges gyermek koraérett, és tehetsége hamar megmutatkozik, sokkal inkább jellemző, hogy lassan fejlődik, és tehetsége akár sokáig is rejtve marad. Ugyanakkor előfordulhat, hogy a tehetség területén bizonyos esetekben abnormális koraérettséget találunk, és ezzel egy időben a többi területen a szellemi funkciók az életkor normális szintje alatt vannak. Ez utóbbi veszélyt rejthet magában: az ember azt hiheti, hogy egy fejletlen és visszamaradott gyermekkel van dolga, ezért egyáltalán nem gondol arra, hogy átlag feletti képességekkel rendelkezhet. Végül azokat a gyermekeket is meg kell említenünk, akiknél a tehetség olyan területet érint, melyet az iskola kevésbé vagy egyáltalán nem bolygat meg. Ilyen lehet például a morálisan tehetséges gyermek.

A morálisan tehetséges gyermek

Jung egy nagyon fontos dologra hívja fel a figyelmet, amikor azokról a gyerekekről ír, akik nem valamely intellektuális területen tesznek tanúbizonyságot kiemelkedő adottságokról, hanem az erkölcs és érzelmek terén. Az ilyen gyerekek számára kifejezetten zavarók lehetnek a felnőttek csúsztatásai, hazugságai és más erkölcsi pongyolaságai. Ebből fakadóan még nagyobb követelményeket támasztanak a nevelőkkel szemben, hiszen a gyermek intellektuális adottságainak felismerése és kezelése a felnőtt értelmét teszik próbára, addig a morálisan tehetséges gyermek jelenléte azt a kérdést teszi fel, hogy a nevelő maga milyen ember.

Az ilyen esetek szembesítenek minket azzal, hogy nem az működik, amit a nevelő a szájával tanít, hanem az, amilyen ember. Minden nevelőnek fel kell tennie önmagának a kérdést, hogy az, amit a gyerekeknek tanít és előttük képvisel, azt a saját életében is és lelkiismerete szerint alkalmazza-e. A nevelés előfeltétele tehát az önnevelés. A pedagógusok ebben a tekintetben hasonló helyzetben vannak, mint a pszichológusok, hiszen a pszichoterápiában is végső soron nem a technika, hanem a személyiség hat gyógyító erővel – írja Jung.

A tehetséggel járó nehézségek

„A nagy adottságok az emberiség fájának legszebb és sokszor legveszélyesebb gyümölcsei. A legvékonyabb ágakon lógnak, amelyek könnyen letörnek” – ezzel a gondolattal vezeti fel Jung a tehetség problematikáját. Ahogyan már említettük, a tehetség fejlődése sokszor nincs arányban a személyiség többi részének érettségével. Viszont a tehetség csak akkor képes értékké válni, ha ez a szakadék nem túl nagy: a személyiség egyéb területeinek annyiban lépést kell vele tartania, hogy a tehetségét alkalmazni tudja.

A tehetségnek megvan az az erkölcsi hátránya is, hogy az adott gyerekben felsőbbrendűségi érzést kelthet, és kérdés, hogy ezt kellő alázattal egyensúlyozni tudja-e. A tehetséges gyermek jól teszi, ha idejében hozzászokik ahhoz, hogy a kivételes adottságok kivételes helyzetet is eredményeznek, annak minden veszélyével, például a túlzott önbizalommal, melytől csak az engedelmesség és alázat védhet meg. Jung ezek tükrében amellett érvel, hogy nem szerencsés a tehetséges gyerekeket külön iskolai osztályban nevelni, mert azzal még inkább aláhúznánk számára a különlegességét.

Hasznosabb, ha a nevelő személyesen vesz részt a gyermek mindennapjaiban és fokozottan odafigyel rá, mert a tehetséges gyermekeknél kiemelt hangsúlyt kap az az általános igazság, hogy bár a tananyag is egy elengedhetetlen ásványi anyag, a melegség az, melyre a gyermeki léleknek elsősorban szüksége van.

 Felhasznált szakirodalom:

Jung, C. G. (2008). A személyiség fejlődése. Budapest: Scolar Kiadó

Tehetségnap a Mesekert Óvodában

„Emberi érték a tehetség, amely majdnem mindenkiben megtalálható,
Csak sokáig kell faragni a követ, hogy végül megcsillanjon a drágakő”
- Dr. Czeizel Endre -

A kiemelten tehetséges gyermek: az a különleges bánásmódot igénylő gyermek, aki átlag feletti általános vagy speciális képességek birtokában magas fokú kreativitással rendelkezik, és felkelthető benne a feladat iránti erős motiváció, elkötelezettség. Az óvoda a maga kiegyensúlyozott légkörével, kötetlen lehetőségeivel hozza felszínre a tehetségígéret gyermekben rejlő plusz adottságokat, képességeket. Az általános, speciális képességek már az óvodai évek alatt megjelenhetnek.

Mára kialakultak azok az alapelvek, tudományos módszerek, amelyek segítségével megalapozottabban választhatjuk ki a tehetségígéreteket. Gyermekkorban célszerű ezt a kifejezést használni, mert korántsem biztos, hogy a potenciálisan tehetséges gyermek el is jut képességei kibontakoztatásának szintjére, tehetsége érdemi megvalósításáig.

A  gyermek képességei a maguk teljességében csak akkor realizálódnak, ha korán, már az óvodai években azonosítjuk, és differenciált fejlesztésben részesítjük őket.

Óvodánk „Akkreditált Kiváló Tehetségpont” intézményként korai tehetség felismeréssel, diagnosztizálással felkarolja a potenciálisan tehetséges gyermekek céltudatos fejlesztését, gondozását.

A tudatos fejlesztés a nevelési céloknak megfelelően a nevelési folyamatban valósul meg, amelyben a gyermek spontán fejlődése, érése is érvényesül.

Hiszünk a korai tehetség felismerés és gondozás meghatározó erejében. A tehetséges gyermekek között előforduló későbbi alulteljesítés egyik oka a korai években hiányzó támogatás és intellektuális kihívás.

„Ne erőszakkal oktasd a gyermeket tanulmányokra… hanem játszva tanuljanak, már csak azért is, hogy jobban megfigyelhesd, melyiknek mire van hajlama.” (Platón)

Óvodánk székhelyén és a Jánosi utcai telephelyen több tehetségfejlesztő csoport is működik.

Mivel az óvodáskor ún. „alapozó” korszak, lehetőség szerint nem utasítjuk el az érdeklődő gyermekek részvételét az egyes műhelyekben. Elsőbbséget élveznek azonban a nagycsoportos korú gyermekek, mivel a nyugodt munkához esetenként maximalizálni kell a gyermeklétszámot. Két hasonló intelligenciájú, fizikai felépítésű és közel azonos háttérrel rendelkező gyermek énképe és önértékelése különbözik. Következetes, ésszerű és elfogadható korlátok alkalmazásával magas önértékelésű gyermekeket nevelhetünk, akik függetlenebbek és kreatívabbak a többieknél, s társaik is jobban elismerik őket. Érdekes az önértékelés és a teljesítmény viszonya: általában elmondható, hogy a teljesítmény befolyásolja a gyermekek önmagukról alkotott véleményét.

A kicsi gyermek tulajdonságaiból azonban aligha lehet a felnőttkori jellemvonásokra következtetni; ezzel együtt a kontinuitás valószínűsége nagy. Egyéni megítélés szükséges ahhoz, hogy egy teljesítmény az adott gyermek számára kényszer, vagy örömforrás. Gyakran a tehetséget felfedező szülők sem látják szívesen gyermekük különlegességét, sőt az alacsony kulturális szinten álló családoknál ez zavart is okozhat. Ha az elvárások nincsenek összhangban a gyermekek képességeivel, csökken a teljesítmény. A tehetséges gyermekeknél is előfordulnak átmeneti megtorpanások, de a pozitív irányú tapasztalataik és a számukra fontos személyek róluk alkotott véleménye átsegíti őket a nehéz helyzeteken. Előfordul részképesség-gyengeség is, ami gyakran elfedi a kiemelkedő képességet, de az is megtörténhet, hogy a gyermek kiemelkedő képességeivel többé-kevésbé kompenzálni tudja hiányosságait. A kreativitást is figyelembe vevő azonosítási eljárások használatával nagyobb esély van a tehetségek azonosítására.

Éppen ez indokolja, hogy a gyermekek kiválasztásánál a műhelyvezetők figyelembe veszik az adott gyermek óvodapedagógusainak véleményét is. A mindennapi gyakorlatban kevés az eszköz a „szabálytalan” tehetségek azonosítására és fejlesztésük megvalósítására. A külső (környezeti), vagy belső (egyéni) okokból fakadó hátrányok megakadályozhatják a tehetségpotenciál megmutatkozását. Előrelépés akkor várható, ha a szakemberek szemléletében a tehetség sokfélesége, így a képességeikben kiegyenlítetlenek csoportjai is helyet kapnak, megismerik lehetőségeiket és szükségleteiket, azonosításukra igény mutatkozik. Azok a módszerek, amelyek a mai tehetséggondozásban elterjedtek – kihívás, szabad választás, a saját utak kockázata, az alkotó gondolkodás megtapasztalása – egyenes utat biztosítanak a munka és a teljesítmény örömforrássá válásához. Cél, hogy a megfelelő módszerekkel mindenki biztosabban érjen el a szintjének megfelelő teljesítményekhez.

A tehetségműhelyekben való részvétel elutasítása csak nagyfokú magatartási probléma miatt lehetséges, ugyanis ebben az esetben a gyermek zavarja a többi résztvevő munkáját is.

A tehetségműhelyek október 15-től kezdik tevékenységüket, s ez heti rendszerességgel ismétlődik a nevelési év végéig. A szülők tájékoztatása szülői értekezlet keretében történik műhelykezdés előtt 1 héttel. A műhelyvezetők az óvodapedagógusok közül kerülnek ki – érdeklődés és végzettség alapján.

Az óvodai tehetséggondozás a tehetség-ígéretek megtalálásával kezdődik, majd a fejlesztés egyénre szabott módjaival folytatódik.

Az óvodában a tehetséges gyermekek fejlesztése történhet az óvodai csoportban, illetve kreativitást fejlesztő „tehetséggondozó” foglalkozásokon. Az óvodai csoportban a tehetségfejlesztés a mindennapi cselekvéses helyzetekbe van beépítve, a gyerekek szabadon dönthetnek, hogy részt vesznek-e a felkínált tevékenységben. Ezek a helyzetek nyitottak, bármikor bárki bekapcsolódhat. Természetesen ezek a foglalkozások is játékosak. Ez hozzájárul az óvodás gyermek személyiségének alakulásához, amelyet az érzelmi biztonságot nyújtó, támogató környezet és az óvónő személyisége is segít.

A tehetséges kisgyerekek korai jellemzői:

• meglepő pontosságú, illetve részletességű hosszú- és rövidtávú memória,
• az átlagnál sokkal hosszabb ideig képesek egy dologra figyelni,
• gyorsan kialakuló, változatos és gazdag szókincs,
• fejlett képzelőerő, amely megnyilvánulhat korai szerepjátékokban
• korai figuratív rajzolás (15 hónaposan rajzolás közben mondja, hogy mit rajzol éppen)
• 18-20 hónapos kori rajzban már látszik, hol a ház teteje, az autó kereke, a virág szára),
• korai alkotó tevékenységben (másfél évesen 4-5 féle gyurmafigura készítése, játékok színek szerint szimmetrikus elrendezése a polcon rendrakáskor),
• valóság és fikció korai megkülönböztetésében (másfél évesen tudja, mi a különbség a "játékból megesszük" és az "igaziból megesszük" közt),
• humorérzékben (kétéves kor körül szándékosan elferdít valami mondókát és aztán nevet ezen, játékból eldugja a szülő tollát vagy szemüvegét és nevet, amikor az illető keresi a tárgyat stb.),
• magánál idősebb játszótársakat keres (vagy pedig a sokkal fiatalabbakat, akiknek dirigálhat),
• absztrakt gondolkodás, amely ebben ez életkorban főleg a nyelvi készségekben érhető tetten (időviszonyokra utaló szavak, mint pl. tegnap, este)
• felsorolásokat másfél évesen "és"-sel köt össze; kétévesen olyan szavakat használ, mint pl. hanem, is, mégiscsak, múltkori, kedvenc; egyre több betűt felismer, esetleg olvasni is megtanul még négyéves kora előtt),
• matematikai készségek is egyértelműen megjelennek (kétévesen 4-10 tárgyat stabilan megszámol; ismeri a több, kevesebb, ugyanannyi fogalmát; háromévesen 50-es számkörben összead, kivon),
• saját személyről való tudatosság és önreflexió korai megjelenése (ilyesféle szóhasználatból, kifejezésekből látszik, mint "szerintem", "erre gondoltál", "baba eltöprengett", "jó itt feküdni"),
• szenvedélyes érdeklődés a külvilág, az emberek, a tárgyak, természeti jelenségek, zene, gépek működése stb. irányában; már másfél-két évesen rengeteget kérdez, okokat és összefüggéseket próbál találni,
•  fejlett koordináció és finommotoros mozgás.

A tehetséggondozás céljai:

• a tehetséges gyermek erős oldalának fejlesztése;
• egy adott tehetséges gyermek (tehetséggel összefüggő) gyenge oldalainak kiegyenlítése;
• „megelőzés”, „légkörjavítás”;
• olyan területek támogatása, amelyek kiegészítik a direkt tehetségfejlesztést. (RELAXÁCIÓ)

A tehetséges gyermek erős oldalának fejlesztése

Emlékezet, fantázia, logikus gondolkodás terén viszonylag könnyen felismerhető a tehetség-ígéretes gyermek. A gyermek egy-egy területen rengeteg ismeretanyagot halmoz fel. Segítenünk kell, hogy ezeket elmélyíteni tudja. Célunk, hogy teremtsünk minél több lehetőséget: játékos feladatokkal, játékhelyzetekben (logikai játékok, szerepjátékok stb.) minél több sikerélményt szerezzenek.

Minden terület fejlesztése

A gyermekek fejlesztése során fontosnak tartjuk a különleges, esetleg fejlesztésre szoruló területek mellett az átlagos képességek, az egész személyiség támogatását.

A tehetséges gyermek „gyenge” oldalainak fejlesztése

Tehetséggel összefüggő gyenge oldalon „hiányosságot” kell értenünk, amelyek a tehetség fejlődését megnehezítik vagy éppenséggel megakadályozzák. A gyenge oldalak általában valamiféle kiegyensúlyozatlan tehetségprofilban nyilvánulnak meg, pl: problémák jelenhetnek meg pszichomotoros képességek, érzelmi-szociális érettség vagy éppen a motiváció területén. Mindenesetre ezek a „hiányosságok” a tehetség kifejlődését megnehezítik, esetleg megakadályozzák. A gyermek esetleges „gyenge” oldalát mindenképpen diagnosztizálni kell, amelyeknek mindegyike különböző bánásmódot igényel. Ezek alapján egy program, amely a tehetséggel kapcsolatos gyenge oldalakat akarja megszüntetni, pszichológiai bázisú kell, hogy legyen, és egyedi segítségnyújtásban nyilvánul meg.

Az elfogadó, személyiségfejlődést segítő légkör kialakítása:

A gyermeknek tisztában kell lennie saját értékeivel, de nem szabad, hogy túlbecsülje azt. Egy-egy kiemelkedő gyermek integrálásában segíthet néhány más, intellektuális téren nem olyan kiváló társa. Ezek a gyerekek általában jó szociális érzékkel rendelkeznek. Ilyenkor mindannyian átélhetik, hogy nem csak az intellektuális kiválóság az érték.

Megfelelő légkör teremtése:

A „légkörjavítás” összességében a csoportban uralkodó szituációra vonatkozik, és azt akarja elérni, hogy az átlagot meghaladó gyermek a maga gyors és többnyire helyes válaszaival nehogy elbátortalanítsa a többieket.

Kiegészítő tevékenységek:

Olyan területek támogatása, amelyek közvetlenül semmit sem nyújtanak a gyermek tehetségének fejlesztésével kapcsolatban. Feladatuk: feltöltődés biztosítása. (Például: az intellektuális képességekkel rendelkező gyermekeket festészetben, táncban vagy sportban „támogatják”.)

A pihenés és relaxáció:

Pihenni is meg kell tanulni a gyermeknek. Csak az tud igazán felfrissülni, aki szabad idejében el tudja engedni magát. Óvodában különösen nagy gondot szokott jelenteni, hogy a tehetséges gyerekek egy részének sokkal kevesebb az alvásigénye, mint kortársainak általában. A pihenés, a relaxáció lehetősége azt jelenti, hogy felkínáljuk azt a gyermeknek.

Forrás

Az átlagos társas kvalitású gyermekek többször követik mások cselekedeteit, kevésbé kezdeményezők. A vezető egyéniségek inkább modellnyújtók, parancsolók, kezdeményezők.

A fejlődés során azonban konfliktusok, frusztrációs helyzetek is kialakulnak: a gyermek igényelni kezdi a megbeszélést, a véleménycserét és az együttes döntést a feszültség feloldására. A gyermekek leginkább az öntevékeny, együttes döntést lehetővé tevő közösségi életet igénylik. Így tevékenységük egyenletesebb és nyugodtabb. Ha a környezet gyakran követel engedelmességet és tekintélytiszteletet, az így keletkező feszültség fontos szerepet tölt be a nyugtalanság kialakulásában. Ezért fontos a velük foglalkozó felnőtt attitűdje (beállítódása), hogy minden gyermek sikerélményeket élhessen át!

Az énkép a tanuláshoz való aktív hozzáállást befolyásolja. Akinek pozitívabb az énképe, jobb eredményeket ér el, a siker pedig kedvezően befolyásolja az énképet. A hátrányos helyzetű tanulók általában kedvezőtlenebbül vélekednek magukról. A felnőttek szavai és cselekedetei a gyermekekben az énkép részévé válnak.

Énképük fejlesztésének „titka” az egyedi értékek felismerésében és visszatükrözésében rejlik. A kiemelkedően tehetséges gyermekek fejlődése szempontjából döntő jelentőségű a szociális környezet – pozitív és negatív értelemben egyaránt.

„A gyermek ugyanazokkal a tulajdonságokkal minősíti önmagát, amelyekkel a számára fontos felnőttek minősítik őt.” (Ranschburg: Az én és a másik)

A legtöbb gyermek (mint a felnőttek is!) bizonyos tulajdonságait alábecsüli, másokat pedig túlértékeli. Következetes, ésszerű és elfogadható korlátok alkalmazásával magas önértékelésű gyermekeket nevelhetünk, akik függetlenebbek és kreatívabbak a többieknél, s társaik is jobban elismerik őket.

Ugyanakkor a gyermek lehet barátságos, társaságkedvelő, vagy visszafogott és tartózkodó. Az extrovertált gyermek az átlagosnál gyorsabban reagál az őt érő ingerekre és gyorsan is alkalmazkodik, ugyanakkor önkontrollja az átlagosnál alacsonyabb szintű. Az introvertált gyermek megfontolt, nehezen alkalmazkodó, önuralma az átlagosnál viszont jóval magasabb. A kicsi gyermek tulajdonságaiból azonban aligha lehet a felnőttkori jellemvonásokra következtetni, bár a folytonosság valószínűsége nagy.

Az óvodai kortárs kapcsolatok teszik lehetővé, hogy a gyermekek kibontakoztassák empatikus készségeiket - a magukkal hozott „szeretetbázis” birtokában.

Az átlagos szülők közül sokan fogalmazzák meg azt, hogy a nagyon korán kibontakozó tehetség fejlesztése kiégéshez vezet, károsodik a gyermek személyisége. Egyéni megítélés szükséges ahhoz, hogy egy teljesítmény az adott gyermek számára kényszer, vagy örömforrás. Előfordul, hogy fel sem ismerik a gyermek tehetségét - még a hivatásos nevelők sem - így azt várják, hogy a gyermek maradjon meg a „normál képességtartományban”. Ennek eredményeképpen ezek a gyermekek a kevéssé stimuláló környezetben unatkoznak, figyelmetlenné válnak. A szorongás a túl nagy elvárások miatt, az unalom pedig elsősorban a túl alacsonyra tett mérce miatt lép fel.

Csíkszentmihályi Mihály megfogalmazásában az unalom állapota magas szintű képességek és alacsony szintű feladat; a szorongásos állapot pedig alacsony szintű képességek és magas szintű feladat esetén jön létre. Ha az elvárások nincsenek összhangban a gyermekek képességeivel, csökken a teljesítmény. Ezen kívül a tehetséges tanulóknál is előfordulnak átmeneti megtorpanások, de a pozitív irányú tapasztalataik és a számukra fontos személyek róluk alkotott véleménye átsegíti őket a nehéz helyzeteken.

A stressz kezelése komoly nevelési problémát jelent. A szülőknek azonosítani kell a stressz tényezőket és némiképp át kell alakítani a célokat, természetesen a feladatokkal együtt. A túlzott versengésre hajlamos gyermeknek rendszeres testmozgással, hobby választásával, szórakozás és pihenés gyakori beiktatásával segíthetünk. A humor sok esetben szintén segítség lehet. Okozhat stresszt bármilyen jelentős életesemény, de akár a mindennapos megterhelés is.

Ugyanakkor a stressz a normális fejlődés természetes velejárója, csak meg kell tanítanunk a gyermekeknek a problémamegoldó képességek fejlesztését. A tehetséges gyermekek szüleinek az óvodával/iskolával való együttműködése elengedhetetlen. Megoldandó, hogy a tehetséges gyermek ne érezze magát kívülállónak a csoportban/ osztályban, s a szülők és az intézmény összehangolt, tervszerű munkája eljuttassa a gyermeket lehetőségei maximumára. A mindennapi gyakorlatban kevés az eszköz a „szabálytalan” tehetségek azonosítására és fejlesztésük megvalósítására.

Polgár László így fogalmazta meg fő nevelési elveit, amelyeket mind az átlagos, mind a tehetséges gyermekekre vonatkoztat: „Pedagógiai elveim között fontos helyet foglal el a gyerekek érdeklődésének fenntartása, a teljesítménnyel szemben támasztott igény, a gyerekek iránti bizalom, a teljesítmény dicsérete, sőt, ha kell, csodálata.”
Végül álljon itt a tehetség egyik összetevőjének, a kreativitásnak a felismerési lehetősége, melyben az alábbi jellemzők segíthetnek.

A kreativitás személyiségjellemzői (Davis-Rimm, 1993)

• magabiztos,
• kockázatvállaló,
• független
• fáradhatatlan
• spontaneitás és kalandvágy
• nyitottság az újra
• kíváncsiság
• tudatos nonkonformizmus
• gyerekes játékosság,
• jó humorérzék
• idealizmus
• vonzódnak a misztikumhoz
• esztétikai és művészi érdeklődés
• kedvelik az aszimmetriát

Szülői megfigyelések:

• Bosszantóan kíváncsi
• A barátai kissé furcsának találják
• Fantáziadús, kedveli a szerepjátékokat
• Feledékeny és szórakozott
• Álmodozó, elmerül a gondolataiban
• (Szenvedélyesen olvas – ha már megtanult)

Pedagógusi megfigyelések:

• Tele van ötletekkel, jó beszéd-és kommunikációs készsége van
• Ügyes manipulatív mozgásokat végez
• Dalokat, dallamokat talál ki
• Kísérletező kedvű
• Kitartó, makacsul próbálkozik
• Kedveli a bonyolult, komplex dolgokat
• Az elvártnál többet teljesít
• Elfoglalja magát anélkül, hogy mástól kapna feladatot
• Szívesen épít, javít, kísérletezik
• Szeret különc módon öltözködni

A „csodagyerek” korai megnyilvánulásai:

Sakk, zene, matematika területén legjellemzőbbek, mivel ezek a területek élettapasztalatot nem igényelnek

• Többnyire speciális képességeik vannak egy területen
• Majdnem kifejlett felnőtt aggyal rendelkeznek

A zenei, matematikai és bizonyos mozgásbeli tehetség már óvodáskorban megjelenhetnek. Ezek programszerű egyéni fejlesztése tehát már ekkor fontos, egészében véve azonban az óvodáskor „alapozó” korszaknak tekinthető bizonyos értelemben: elsősorban a megfelelő érzelmi fejlődést kell biztosítani a gyerekek számára azzal, hogy „törődünk” velük, s engedjük őket játszani.

A Csermely Péter professzor által megnevezett tehetségtípusokat - mint a „jógyerek”, a feleselő, a deviáns, a rejtőző, a kiegyensúlyozatlan, az önállóan tanuló - az általános vélekedés inkább hátrányos helyzetűnek, esetleg problémásnak tartja. Ezekben az esetekben sokszor azonban olyan tehetségekről van szó, akiknek a kibontakozását néhány hátrányos vonás hátráltatja. A tehetséggondozás egyik fő feladata éppen ezek a tehetségek megtalálása, kiszűrése és optimális támogatása. A tehetséggondozó gyakorlati munka talán legkritikusabb pontja a tehetség azonosítása, felismerése. A szunnyadó tehetség rejtőzködik, gyakran ezért is nehéz felismerni. Figyelnünk kell arra is, hogy a képesség és a teljesítmény két különböző dolog, gyakori az alul teljesítő tehetséges gyerek.

A pedagógus vagy más fejlesztő szakember és a gyerek folyamatos együttes tevékenysége adja a legtöbb kapaszkodót a tehetség felismeréséhez. Minél több forrásból szerzünk a gyerekre vonatkozó információkat teljesítményéről, képességeiről, annál megbízhatóbb az azonosítás. A szülőtől azt lehet elvárni, hogy vegye észre a gyereke tehetségét, biztassa, bátorítsa, és ne riadjon vissza attól, ha a gyerek valamiben kicsit eltér az átlagostól, s ezt a tehetséget akarja kibontani. Nem szerencsés, ha a gyerek az elfojtott szülői ambíciók tárháza, és egyik tanfolyamról a másikra cipelik, hogy megkapja azokat a lehetőségeket, amelyek a szülőknek nem adattak meg. A tehetséggondozás a szülő hatékony közreműködése nélkül nem megoldható. Fontos tehát a szülőkkel való folyamatos kapcsolattartás, információcsere. A családdal való együttműködésnek sokféle szervezeti formáját kell működtetni ahhoz, hogy a kapcsolattartás hatékony legyen: szülői értekezlet, egyéni konzultáció, családlátogatás, tanácsadás stb. Ezek során az aktuális feladatok, problémák megbeszélése mellett egyfajta „továbbképzésben” is kell részesíteni a szülőket a korszerű tehetséggondozás alapismereteinek, módszereinek közvetítésével.

A tehetséggondozás régi dilemmája: kiválasztani és elkülönítetten fejleszteni, vagy minél szélesebb kör számára megteremteni a fejlesztés lehetőségeit. Csermely Péter professzor, a magyar tehetséggondozás egyik meghatározó alakja szerint nem szerencsések azok a tehetséggondozó mozgalmak, programok, melyekben tudományos, szakmailag alátámasztott módszerrel valamilyen életkorban kiválasztanak gyerekeket, fiatalokat, akik megkapnak mindent, ami a tehetségük kibontakoztatásához szükséges. Másképp kezelik őket, mint akik nem kerültek be ebbe a körbe.

Az igazán ideális tehetséggondozó rendszer legfontosabb eleme az esélyegyenlőség biztosítása, hiszen valamihez mindenkinek van tehetsége, és ez óriási felelősséget ró az egyénre és a környezetére is. Mindkettőnek arra kell törekednie, hogy ez az esetleg rejtett, szunnyadó tehetség felszínre kerülhessen, és a látható tehetséggel együtt kibontakozhasson. Sok esetben a hátrány szociális értelemben jelentkezik. Az ingerszegény, élményszegény, „különlegességszegény” környezetből jött gyerekben nem alakul ki vagy nem erősödik meg az a tudat, hogy ha határozott elképzelése, célja van, akkor előbb-utóbb el fog jutni olyan közegbe, ahol ezt az elképzelést meg tudja valósítani. Pedig képességek mindenütt vannak, sportban, zenében, képzőművészetben, matematikában vagy szociális képességekben. Csermely Péter szerint szükség lenne a civilszféra szerepvállalására is, hogy minél szélesebb réteg számára teremtődjék olyan tanulási és kommunikációs környezet, amelynek ingergazdagsága felkelti az érdeklődést a tudomány és az intenzív tanulás, kutatás iránt.

Tehát ahhoz, hogy mind a kiemelt nevelési színterek, mind pedig az egész társadalmi környezet a tehetséggondozáshoz és tehetségfejlesztéshez megfelelő környezetet tudjon biztosítani, az egész társadalom szemléletét és „tehetségviszonyát” erősítenünk, alakítanunk kell! Abban, hogy a társadalom a tehetséggondozás számára elengedhetetlenül szükséges környezetet biztosítsa, mindenkinek, aki a társadalom alakításában szerepet vállal, lehetősége, és így felelőssége van.

„Ha az akadályozott gyermeknek nem segítünk abban, hogy a képességeit kibontakoztassa, az egyéni tragédia. Tragédia neki és a családjának. De ha a tehetséges gyermeknek nem segítünk abban, hogy a képességeit kibontakoztassa, az már társadalmi tragédia.” (Gallagher)

Forrás: Gondolatok a tehetségről és a tehetséggondozásról – szakmai találkozó előadása 2011.04.15. - Gara

A SZABÁLYTALAN TEHETSÉG

A tehetség eltér a többségtől, tehát szabálytalan. Ez vajon azt jelenti-e, hogy mindenképpen beilleszkedési zavarokkal küzd? Van-e szabályos és szabálytalan tehetség? A szabályokra nevelés segíti vagy gátolja a szabálytalan gondolkodást? Werner von Braun, a rakéta atyja megbukott algebrából, Yeats, a költő mindig bocsánatot kért szerkesztőitől rossz helyesírása miatt, Anatole France ugyanezen okból kétszer ismételte az érettségi vizsgát. Thomas Edisont képezhetetlennek minősítette tanítója, mert nem őt, hanem a pókot figyelte, amint a hálóját szövi a sarokban. Gyerekkorában felrobbantotta magát, ahogy Nicola Tesla is. Charles Darwint még huszonévesen is léha, lassú gondolkodású fiatalembernek tartották, mert csak sétált a parkban és bámészkodott.

 A tehetség sajátos viszonyulás a világhoz. A tehetséges embert nem egyszerűen a képességek magas szintje jellemzi, hanem különleges, a világ megváltoztatására irányuló személyisége. Ahogy Mérei Ferenc írta 1973-ban: A kreatívok nem alkalmazkodnak, hanem létrehoznak, nem megtanulnak, hanem rátalálnak vagy kitalálnak.

Már a 20. század közepére kiderült, hogy az intelligencia nem azonos a tehetséggel. Sőt! Az Egyesült Államokban, a Stanford Egyetemen az 1920-as években indított követéses vizsgálatban intelligenciatesztekkel válogatták ki a tehetségeket. Mára már bizton állítható, hogy a teszttel kiválogatott, több mint 1500 intellektuális tehetségből egyetlen Nobel-díjas sem lett… Ezzel szemben két fiatalt − akik az intelligenciatesztben nem értek el elég jó eredményt ahhoz, hogy tehetségként azonosítsák őket − a tanáraik jelöltek a vizsgálatba. Ők nemcsak tanítványaik képességeit, hanem személyiségük különlegességeit is felismerték. (A két fiatal − Luis Alvarez és William Shockley − később elnyerte a Nobel-díjat!)

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2010. 4. számában olvasható

A másoktól való tanulás képessége az, ami előkészíti az emberi agyat a kultúra elsajátítására. Az embergyerek egy sajátos háromszögelésben egyszerre figyeli a szükségleteit kielégítő gondviselője, az anyja tekintetét és azt, hogy az anya mit mond. Feltételezi, hogy az anya arról beszél, amire néz. Az anya tekintete vezeti az ő tekintetét. Így tanulja egyszerre a nyelvet és a környezetét alkotó tárgyakat és azok használatát. 

Ha ilyen képességekkel születik az ember, miért olyan nehéz később idegen nyelveket tanulni?

Az emberek sajátosan érzékeny csecsemő-, illetve kisgyermekkori korai tanulási rendszere egyesek szerint bezárul, mások szerint megkopik. A nyelvtanulásban az egyik tábor szerint 5-6, a másik szerint 10-12 éves korban beszűkül a nyelv könnyű elsajátításának a képessége. Nagy kérdés, és egyelőre a szakma sem tudja a választ, hogy az erre nyíló kapu zárul-e be, vagy csak nehezebb egy már berögzült rendszer mellett egy másikat is elsajátítani.

Annyi bizonyos, hogy a környezeti nyelv gyors elsajátítására az idegrendszerünk felkészít minket. A kommunikációs rendszer elsajátítása egyébként is az első években a legfontosabb. Elbutulásról, képességek elvesztéséről ugyanakkor szerintem ezután sem lehet beszélni. A gyerekek 7-8 éves korukban már nem a nyelv használatát tanulják, hanem feltörik annak írott kódját. Amellett, hogy megtanulnak írni és olvasni, bonyolult képességeket sajátítanak el a számolás területén is. 

A picikkel végzett tanítási helyzetekből világosan látszik, hogy a kultúratanítás nem más, mint a figyelem irányítása. Ebből következtetni lehet arra is, milyen hatása lehet a figyelemért vívott küzdelemnek. Az emberek alapvető tanulási folyamata, a természetes pedagógia alapja a szemtől szembeni figyelemirányítás, a hús-vér emberi kapcsolatok. A képernyőn keresztül is vissza lehet csempészni a tanításba a természetes pedagógiát.

Forrás: Pléh Csaba: A gyurmát és a festéket nem lehet multimédiával kiváltani