Akkreditált Kiváló Tehetségpont

A Mesekert óvoda 2014. október 11-én ismét elnyerte az "Akkreditált Kiváló Tehetségpont" címet.

Pályázat


Társadalmi Megújulás Operatív Program 3.1.5.-09/A/2 - 2010-0325
"Tehetségfejlesztés az óvodában- szakemberképzés"


részletek..

Pályázat - Zöld Óvoda

A Mesekert Óvoda
a "Zöld óvoda cím 2010" pályázaton sikeresen részt vett.
2013. december 18-án ismét elnyerte a "Zöld Óvoda" címet.
2017. októberében ismét elnyerte a "Zöld Óvoda" címet.


részletek..

Idő, névnap

2019. 05. 21. Kedd - Konstantin

Jánosi utca

<< vissza az előző oldalra

Tavaszi mese, vers


Zelk Zoltán: Tavaszi mese

Szellőcske a tengeren túlról jött; együtt szállt a felhőkkel. A hosszú úton barátságot is kötöttek egymással, és sok mindenről elbeszélgettek.
Dobra Abigél Anna, Sepsiszentgyörgy

– Én megöntözöm a göröngyös földet – mondta a felhő. – Várnak is már az emberek.
– Hát még engem! – dicsekedett a kis Szellőcske. – Nagy öröm az én érkezésem. Mert én üzenetet hozok a fecskéktől meg a gólyáktól!
Így beszélgetve röpködték át a hegyeket, völgyeket. Amikor az első faluhoz értek, elbúcsúztak egymástól.
– Ki-ki a maga dolgára – mondta a felhő méltóságosan, s már suhant is a mezők felé.
– Sok szerencsét! – kiáltott utána Szellőcske.
Amint egyedül maradt, elgondolkozott: kihez is menjen előbb? Az ereszaljához vagy a kéményhez? Mert a gólya is, a fecske is megígértette vele, hogy az ő otthonát keresi fel előbb. Míg így töprengett, egyszerre csak egy kéményt vett észre.
– Ha már itt vagyok a kéménynél – gondolta magában –, hozzá megyek előbb.
Oda is szállt tüstént. Szép jó reggelt kívánt, s elmesélte, milyen messziről jött, s hogy üzenetet hozott a gólyától. Elbúslakodott a kémény.
– Jaj, ne szomoríts, nem tudod, milyen beteg vagyok, alig állok a lábamon. Nemsokára lebontanak, s a gólya hiába keres engem.
Olyan szomorú volt, hogy Szellőcskének kellett vigasztalnia:
– Ne búsulj, majd én elmesélem a gólyának, milyen jó szívvel vagy hozzá.
Föl is vidult a kémény, mert hirtelen eszébe jutott valami:
– Van a gazdámnak egy nagy kertje a falu végén, van abban egy óriási szénakazal. Mondd meg a gólyának, telepedjen oda. És gondoljon néha rám is – tette hozzá sóhajtva.
Szellőcske megsimogatta a kéményt és továbbrepült. Egy kopott kis ereszaljánál megállt. – Ez lesz az – gondolta –, a fecske úgy magyarázta, hogy előtte egy diófa, mögötte egy eperfa.
Odaköszönt hát az ereszaljának.
– Honnan jössz, Szellőcske? – kérdezte az tőle.
– Találd ki.
– Tán valami örömhírt hozol, hogy olyan víg vagy?
– Azt én!
– Bajosan hozhatsz már nekem örömhírt. Öreg vagyok és beteg, nemsokára összedűlök.
– Pedig a fecske üzent néked. Azt üzeni, hogy útban van hazafelé, s alig várja, hogy láthasson téged.
Szomorú lett erre az ereszalja.
– Nem érem én már azt meg – sóhajtotta. – De várj csak! Átszólok a testvéremnek, az sokkal fiatalabb nálam, s mindig azon búsul, hogy sose volt még fecskelakója. Ott aztán olyan szállása lesz, hogy csak no!
Úgy is lett. A szomszédban egy szép kis új ház fehérlett ki az udvarból, frissen volt meszelve, s az ablakdeszka meg az ereszalja szép zöldre festve.
– Akarsz-e fecskelakókat? – kiáltott át az öreg ereszalja.
– Hogyne akarnék! – örvendezett a fiatal, és vele örült a kerítés melletti bodzabokor is.
– Jönnek a fecskék, jönnek a fecskék… – susogta vékony kis gallyaival boldogan.
Nem volt már szomorú az öreg ereszalja sem. Örült ő is, hogy a szomszédból áthallatszik majd a fecske csicsergése, s mégsem lesz olyan elhagyott öregségében. De örült a diófa s az eperfa is, hogy mégiscsak fecske hintázik az ágaikon.
– Látod, Szellőcske – mondta most az öreg ereszalja –, nem hiába hoztál hát üzenetet. Menj a fecske elé, s mondd meg neki: siessen, hozza magával a tavaszt és a napsugarat, mindnyájan tárt karokkal várjuk.
Szellőcske megsimogatta az öreg eresz¬alját, megsimogatta a fákat is, aztán nekilendült a levegőnek. Meg se állt, amíg a fecskével nem találkozott, s aztán együtt szállt véle hazafelé.
Vidámabb lett az élet mindenütt, örültek kertek és ligetek, s többet mosolyogtak az emberek is.


Andók Veronika: Tavasz van 

Cseppen a jégcsap, olvad a hó.
Csupasár dombon nincs takaró.
Hófehér csokrok bújnak elő,
Belezendül a vén tölgyerdő.

Kis cinege szólal: Nyitnikék!
Ibolya nyitja is kék szemét.
Hazatér lassan minden madár,
Fészkénél újra párra talál.

Kacag a gerle, nevet a nap,
Fák ezer virágot bontanak,
Tulipán kelyhén méhike zúg,
Füvekkel fut a kis gyalogút.

Leveles ágról lila virág
Sóhajtja szélbe szép illatát,
Barik születnek földre, égre;
Tavasz van, Tavasz, végre, végre!


   << vissza az előző oldalra
Készítette: z404